Mégis miért keresett Zelenszkij görögdinnyét Herszonban?
Több szempontból is jó oka volt rá.
Masszív bombatámadást intézett az orosz hadsereg ukrajnai célpontok ellen, az amerikai hírszerzés szerint két rakéta Lengyelországban csapódott be, a támadásnak két halálos áldozata van. A Barátság kőolajvezeték áramellátóját is találat érte, egyelőre folyamatos az ellátás. A „G19-hez” intézte beszédét Zelenszkij Balin, ahol az ukrán államfőt láthatóan aggasztották az amerikaiak és az oroszok tárgyalásairól felröppent hírek. Közben Henicseszk a déli megszállt Herszoni terület új székhelye, de a Herszont kiürítő orosz haderő is az Azovi-tenger partján álló várost teheti meg főhadiszállásának.
„Kedves G19” – szólította meg az egybegyűlteket az ukrán elnök.
Az ukrán elnök néhány nappal az orosz csapatok kivonulását követően érkezett meg a dél-ukrajnai regionális központba.
Az ukrán elnök közölte, hogy minden felelőst bíróság elé fognak állítani, Pekingben felelőtlenségnek tartják, hogy Moszkva nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik.
Az ukrán elnök szerint minden felelőst bíróság elé fognak állítani.
A belga liberális politikus kiakadt azon, hogy a magyar kormány megakasztotta az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segélyt.
Herszonból visszavonulóban az orosz csapatok minden hidat felrobbantottak. Miközben a kivonulás miatt csalódott Dugin már Putyin haláláról fantáziál, Erdogan török elnöknek tetszik, ahogy Oroszország ellenáll a Nyugatnak. Közben az amerikaiak biztosították Kijevet, hogy Ukrajna döntése marad az oroszokkal való tárgyalás.
Az ukrán elnök szerint történelmi nap Herszon visszafoglalása, azt ígérte, minden ukránt fel fognak szabadítani.
Az ukránok szerint nem lehet egy-két nap alatt visszavonni az orosz csapatokat Herszonból. Oroszország Ukrajna elleni háborúja 261 napja zajlik. Kövesse a híreit itt.
Az oroszok bejelentették, bizonyítékot azonban nem szolgáltattak arra, hogy kivonulnak Herszonból.
Szerdán azt már megírta a sajtó, hogy az orosz elnök a külügyminiszterét küldi maga helyett Balira.
Az Egyesült Államok nem ad át drónokat Ukrajnának, az Egyesült Királyság több napos orosz visszavonulásra számít Herszonnál, Zelenszkij visszafogottságra szólított fel. Csütörtöki híreink a háborúról.
Zelenszkij már korábban kijelentette, hogy nem vesz részt a csúcson, ha Putyin ott lesz.
Hamarosan elérik Herszont az ukrán csapatok, az oroszok pedig már deportálták is onnan a lakosságot. Szerdai híreink a háborúról.
A régió nagy része már ukrán ellenőrzés alatt van, a hatóságok orosz háborús bűnök nyomai után kutatnak.
Volodimir Zelenszkij korábban arról beszélt, Putyinnal nem hajlandók tárgyalni.
Az ukrán elnök továbbra is energiaterrorizmussal vádolja Moszkvát.
Az ukrán elnök szerint jelentős diplomáciai eredmény, hogy az oroszok mégsem zárják el az ukrán gabonaexport útját.
A francia elnök segítséget ígért télre.